Hozzáadva: 2021. Október 26.
Az orosz kriptovalutákkal foglalkozó szakemberek szerint, annak ellenére, hogy az orosz törvénykezés 2021 januárjában meghozta az első rendeletét a kriptovalutákkal kapcsolatban Oroszországban a kriptovaluták piaca egyáltalán nincs szabályozva.
Yurij Pripacskin, az orosz kriptogazdaság és intelligencia valamint blokklánc társulat (РАКИБ) vezetője elmondja, hogy a kriptográfiai technológiát alkalmazó valutákat csak félig meddig szabályozgatják és végleges megoldások nem születnek.
A block-chain24.com jelentése következik.
Pripacskin megemlítette azt is, hogy az orosz elnök Vladimir Putin az utóbbi négy évben néhány alkalommal nyújtott már be javaslatokat az orosz kriptopiac megregulázása céljából.
Elmondta továbbá azt is, hogy míg a kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja 2017-ben 200 milliárd dollár volt, mára az 2,7 trilliárd dollárra nőtte ki magát, viszont az orosz helyi törvényhozók semmit nem tettek ezen idő alatt.
“Oroszország semmit nem tett még annak érdekében, hogy az egész kriptovaluta piac 10%-át magáénak tudó orosz állampolgárok digitális eszközeit szabályozza.” - mondja Pripacskin.
Hozzátette, hogy az orosz kriptovaluta piac mérete, amely jelenleg 270 milliárd dollár körül mozog nem sokkal kisebb, mint az orosz állami költségvetés.
A probléma továbbá szerinte abban rejlik, hogy az orosz kriptotörvény a kriptovalutákkal csupán felületesen foglalkozik és nem definiál olyan fogalmakat, mint az okos szerződések és nem beszél olyan tevékenységekről, mint a kriptovaluta bányászat és az az után fizetendő adóról sem beszél.
Nem csak Pripacskin hívja fel arra a figyelmet, hogy az orosz kriptovaluta piac nagyrészt a szürke zónában van. A nemzetközi jogi ügyekkel foglalkozó cég, Debevoise & Plimpton szóvivője Anna Makszimenko szerint a jelenlegi törvénykezés csak néhány kriptovalutával foglakozik és megtiltja például a kriptovalutákkal való fizetést, de ez nem elegendő.
“Más szemszögből nincsenek vizsgálva a kriptovaluták. Hogy például mit kellene elvárni a kriptobefektetőktől. Ezek nincsenek szabályozva.” - mondja Makimenko.
A szakértő szerint ebből az következik, hogy Oroszországban nem regisztrálnak a kriptovaluta tőzsdék és az orosz állampolgárok még mindig használhatják azokat. Ilyen a Binance, a Huobi Global vagy a Paxful.
“Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy az Orosz Nemzeti Bank nincs jó véleménnyel a kriptovalutákról, teljes mértékben lehetséges, hogy orosz kriptobörze nem lesz, a külföldiek pedig továbbra is a szürke zónában fognak operálni.” - mesél Makszimenko.
Az orosz politikai vezetés egy része egyre nagyobb érdeklődést mutat a növekvő kriptopiac irányába, érdekli őket részben a bitcoin. Vannak olyan vezetők, akik a természetes gázzal történő bitcoin bányászatot támogatják.
Ettől függetlenül az orosz vezetők szkeptikusak a bitcoinnal kapcsolatban, főleg amikor az állampolgárokról van már szó. Az Orosz Nemzeti Bank a kriptotőzsdékről érkező tranzakciókat nem szívesen fogadja, de ennek ellenére a lelkesedés nem lankad az országban.
Szerző: LB
Figyelem: A bejegyzésben található információk tartalmazhatnak hibát. A szerző az abból eredő károkért nem vállal felelősséget!