Az ukránok kriptovaluta integrációs projekteken dolgoznak


Hozzáadva: 2021. Október 27. Megtekintve: 478

Az ukrán felsővezetés és az üzleti világ olyan projektek kidolgozásán kidolgozását kezdte meg, amely Ukrajnát kriptovaluta integráció folyamatának vezetőjévé tennék. A stratégiát támogatók szeretnék ha az ukránok fele 2024-re kriptovalutát használna. Várják továbbá azt is, hogy a kelet-európai országban a kriptoszféra szigorú szabályok alá kerüljön.


Ukrajna az egyik olyan ország, amelyben a kriptovalutákat előszeretettel használják az emberek. A virtuális vagyontárgyakat az elkövetkezendő három évben kidolgozott stratégiák mentén szeretnék továbbfejleszteni. Ezt a tervezetet a digitális transzformációért felelős tanács elé terjesztették, valamint más politikai körök és a magánszektor vezetői is rápillanthattak már.


A tervezett különböző normatívákat foglal magában. Kitérnek a kriptovaluták világáról szóló oktatásra és a kriptoinfrastruktúra fejlesztésére is. A megvalósításban résztvevő szereplők megközelítőleg 10 különböző csoportot hoztak létre céljaik elérésére. Erősen koncentrálnak a törvényes keretek kidolgozására, a jogi szakszövegek megalkotására és a különböző jogszabályok létrehozására.


Ehhez azonban a jövőben Ukrajnának mindenképpen szükség lesz egy teljes hatókörű jogalkotó szervre, amely képes lesz a helyi kriptopiacot szabályozni.


A kriptovalutaákról szóló első jogszabályokat a tavalyi év decemberében olvasták át az ukrán parlamentben egy szavazás során. Azóta a kriptovalutákról szóló törvényjavaslatokat néhányszor átnézték és júniusban a digitális transzformációért felelős bizottság a parlamentben a törvényjavaslatok elfogadását kezdeményezte.


A stratégiák kidolgozói remélik, hogy az év végéig a törvényeknek sikerül átjutni a parlamenten.


Az ukrán törvényhozóknak létre kellene hozni a kriptovalutákkal kapcsolatos tevékenységek után fizetendő adókat meghatározó jogszabályokat és foglalkozni kellene a kriptovaluta tőzsdéken történő pénzmosással is, írja a block-chain24.com.


A tervezetben szerepelnek még egyéb ötletek is.


Ezek között van a fizikai vagyontárgyak tokenizációja és az első kripto-fiat átjárók kialakítása is.


Az ukrán politikusok és vállalkozók oktatási anyagokat is szeretnének létrehozni valamint kriptovaluta technológiákat megvalósító teszt rendszerek megalkotása is a tervek között van.


A digitális transzformációért felelős miniszterek Ukrajnát a kriptovaluta integrációs lista első 10 helyezette között szeretnék látni.


Szerintük a projekt akkor lesz sikeres, ha a 2024-es évre az ukránok legalább 47 százaléka kriptovalutát fog használni és az ukrán cégek legalább 10 százaléka tokenizált vagyontárgyakat vezet majd be. Sikernek lehet elkönyvelni azt is, ha Ukrajnában mesterdiplomát lehet majd szerezni decentralizált pénzügyekből.



Szerző: LB



Figyelem: A bejegyzésben található információk tartalmazhatnak hibát. A szerző az abból eredő károkért nem vállal felelősséget!



Hozzászólások (0)


További hírek