Hozzáadva: 2021. Október 26.
A kriptovaluta bányászat etikai szempontból némileg kérdéses. Mindenki tudja, hogy a PoW alapú kriptovaluták sok energiát fogyasztanak. Nagyon sokat. A világ számos pontján a lakossági áramot használva bányásznak bitcoin-t a felhasználók és ez nem tesz jót a közvéleménynek. A kínaiak voltak az elsők a világon, akik hivatalosan is tiltólistára tették a bitcoin bányászatot. Most azonban az NDRC mintha meggondolta volna magát.
Miről is van tehát szó?
A bitcoin hálózat jelenlegi hashrate-je 169.56 EH/s-on áll. A történelmi csúcs 224.02 EH/s-on volt és innen kezdett el lefelé ballagni, amikor is egy néhány hónapja a kommunista párt úgy döntött, nem vág profiljukba a kriptovaluta bányászat és tiltólistára helyezték azt.
Ennek számos következménye lett. Sokan például hirtelen nagy emelkedést tapasztaltak a napi hozamokban, mert sok kriptovaluta hálózatból eltűntek a kínai bányászok.
Azért természetesen nem tűntek el teljesen. Ahogyan a kriptoradar.hu már megírta, sok kínai bányász más országokban keres telephelyet. Kínával északon határos Oroszország, ahol különösen olcsó az elektromos áram. Ide települt át sok kínai bitcoin bányász. A 4.4 forintos kwh-s áram nem egy kínai kriptovállalkozót bevonzott. A szibériai területeken most tehát biztosan nincs kihasználatlan elektromos kapacitás.
Hasonló a helyzet az Egyesült Államokban. Ide is sok kínai bányász települ. Olyannyira, hogy a helyi cégek nem is tudják tartani a lépést a hirtelen megnövekedett kereslettel.
A kínai nemzeti fejlesztési és reform komisszió úgy tűnik némileg észhez tért, mert a legújabb hivatalos közleményében a nép véleményét kéri a lépésről. 1 hónapot adott a népnek arra, hogy a kriptovaluta bányászati tiltásról megossza vele a véleményét. Számos módon lehet eljuttatni gondolatainkat a kriptovaluta bányászatról a kínai hivatalos szerveknek és ezt november 21-ig tudjuk megtenni. Látszólag tehát Kínában is van demokrácia. Az, hogy mi történik azokkal akik valóban megosztják gondolataikat a kommunista párttal az már egy más kérdés.
Tény, hogy a kriptovaluta bányászat nagy üzlet. Lehet, hogy a kínai vezetés mégis észbe kapott és rájött, hogy nem lenne jó ennyi pénztől elesni?
A nyugati világ véleményét a megszokott módon a Twitteren olvashatjuk:
China seeking public solicitation of comments regarding un-banning crypto mining ?https://t.co/g1wyUdORTt pic.twitter.com/qyRQyTBgcn
— Zhu Su ? (@zhusu) October 25, 2021
Szerző: LB
Figyelem: A bejegyzésben található információk tartalmazhatnak hibát. A szerző az abból eredő károkért nem vállal felelősséget!